2025-09-09
Az elmúlt három év hagyományát folytatva idén is méltóképpen búcsúztunk a nyári szünettől: immár negyedik alkalommal sikerült megszerveznünk a vakációbúcsúztató bejárós táborunkat. A tábort a jótékonysági ruhavásárból befolyt adományoknak köszönhetően valósíthattuk meg, főtámogatónk pedig a polgármesteri hivatal volt.
A gyerekeket egész héten színes és változatos programok várták: minden nap reggeli tornával indítottunk, majd kézműves foglalkozásokon, szabadtéri játékokon és agytornán vehettek részt. Egy kis ismétlésre is jutott idő – anyanyelvből, matematikából és román nyelvből frissíthették tudásukat a résztvevők. Természetesen a finomságok sem maradtak el: volt szilvás gombóc, csöves kukorica, sőt, kürtőskalácsot is sütöttünk, amit közösen, jóízűen elfogyasztottunk.
A kézműves foglalkozások során a gyerekek gyönyörű alkotásokat készítettek – névvel díszített karkötőket, vasalható gyöngyös kulcstartókat, quilling technikával készült fülbevalókat, gyöngy- és focis karkötőket. A szabadtéri programokon sem unatkozott senki: volt zsákban ugrás, kötélhúzás, és természetesen az akadálypályát is mindenki teljesíthette – lányok és fiúk egyaránt.
Vidáman, sok élménnyel gazdagodva búcsúztunk el a nyári vakációtól, és lelkesen készültünk az iskolakezdésre. Összességében nagyszerű hetet töltöttünk együtt, és már most elhatároztuk: jövőre is mindenképpen szeretnénk folytatni ezt a szép hagyományt.
Benke Mónika