Február 14-én községünk vendége volt Uzsályné dr. Pécsi Rita neveléskutató és főiskolai tanár, aki „Érzelmi intelligencia a házasságban” címmel tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. A rendezvény a Házasság Napja alkalmából szervezett programsorozat részeként valósult meg, méltó keretet adva az elmélyülésnek és a közös gondolkodásnak. Az előadás középpontjában az érzelmi és az értelmi intelligencia szerepe állt, különös tekintettel arra, hogy ezek miként határozzák meg házasságaink és családi kapcsolataink minőségét. A Tanárnő rámutatott arra, hogy nem mindegy, milyen 
mintákat hozunk magunkkal saját családunkból, hogyan tanultuk meg az érzelmek kifejezését, és milyen visszajelzéseket kaptunk gyermekként. Mindez azért bír kiemelt jelentőséggel, mert a korai tapasztalatok beépülnek személyiségünkbe, és felnőtt kapcsolatainkban is meghatározó módon jelennek meg. Személyiségünk legbelső rétegét a biológiai, fizikai és idegrendszeri adottságok alkotják. Ezek velünk született jellemzők, amelyek befolyásolják készségeink kibontakozását, de nem határozzák meg végérvényesen sorsunkat. Éppen ezért nem törvényszerű, hogy a kedvező adottság kiemelkedő képességgel párosuljon, vagy a kedvezőtlen adottság gyenge teljesítményhez vezessen. A nevelés, a környezet és a személyes erőfeszítés döntő szerepet játszik abban, hogy milyen irányba fejlődünk. A készségek fejleszthető lehetőségek, amelyek kibontakozása nagymértékben függ a nevelés minőségétől és a kapott mintáktól. A kognitív készségek – mint az ismeretszerzés, a logikus gondolkodás és az elemzőképesség – az IQ területéhez kapcsolódnak, és a személyiség mintegy 20 százalékát adják. Ugyanakkor az értelem önmagában kevés a harmonikus kapcsolatokhoz. Ha az érzelmi oldal fejletlen marad, az értelmi képességek sem tudnak teljes mértékben kibontakozni. Az érzelmi intelligencia (EQ) ezért bír kiemelt jelentőséggel, a személyiség készségeinek mintegy 80 százalékát teszi ki, és három fő területre osztható: affektív, konatív és szociális készségekre. Az affektív készségek – az érzelmek felismerése, megélése, az együttérzés és az öröm képessége – teszik lehetővé, hogy valódi kapcsolatba lépjünk egymással. A konatív készségek (a kíváncsiság, motiváció, munkakedv, nyitottság és kötődés ) mozgósító erőként működnek: ezek indítanak cselekvésre, ezek tartanak meg a kapcsolatban akkor is, amikor nehézségek adódnak. Ha a kötődés sérül, az bizonytalansághoz és elmagányosodáshoz vezethet. Éppen ezért hangsúlyos az édesanya gondoskodása mellett az édesapa jelenléte és aktív szerepvállalása is, hiszen a biztonságos kötődés mindkét szülő mintájából épül fel.
A szociális készségek – empátia, tolerancia, együttműködés, problémamegoldás, kitartás és rugalmasság – közösségben fejlődnek. Ha időt szánunk közös étkezésekre, beszélgetésekre, közös tevékenységekre, azzal nemcsak élményeket gyűjtünk, hanem személyiséget formálunk. Ha azonban ezek az élmények elmaradnak, az érzelmi minták nem rögzülnek, és kapcsolataink felszínessé válhatnak. A mai individualizálódó világban ezért különösen tudatos döntés kérdése, hogy teret adunk-e a valódi együttlétnek.
Az előadás hangsúlyozta: a házasság nem magától működik, hanem tudatos odafigyelést és folyamatos építkezést igényel. Ha a házastársak nem tanulják meg felismerni és megnevezni saját érzéseiket, könnyen félreértések és eltávolodás alakulhat ki. A szemkontaktus – amely serkenti a „kötődési hormonként” ismert oxitocin termelődését – éppen azért fontos, mert biológiai szinten is erősíti a biztonság és az összetartozás élményét. A közös élmények, az egymás iránti érdeklődés és a másik egyéni érdeklődési körének tiszteletben tartása azért alapvető, mert ezek által fejezzük ki: fontos számomra a másik személye. A kapcsolat stabilitása a moralitásra, az őszinteségre és a megbocsátás képességére épül. Ha nap mint nap képesek vagyunk 
kimondani – akár szavakkal, akár tettekkel –, hogy „ma is téged választalak”, az megerősíti a köteléket. Ez a választás a mindennapok apró gesztusaiban válik láthatóvá: egymásra szánt időben, közös ünnepek megtartásában, az évfordulók és fontos mérföldkövek számon tartásában. A megismerkedés napja, a házassági évforduló vagy az első közös otthon emléke azért fontos, mert tudatosítja a közösen megtett utat, és hálára indít. A Tanárnő arra is rámutatott, hogy mindannyian hordozzuk erősségeinket és gyengeségeinket. Ha a házasság versengéssé válik, az eltávolít; ha azonban elfogadáson és kölcsönös alkalmazkodáson alapul, akkor megerősít. Nem egymás riválisai, hanem egymás támaszai kell, hogy legyünk. A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk élményeket és élvezeteket felhalmozni, miközben sokszor nem adjuk meg magunknak az időt arra, hogy valóban meg is éljük azokat. Az azonnali kielégülés helyett fontos lenne megtanulni a várakozás és a lemondás értékét, hiszen éppen ezek teszik lehetővé, hogy a beteljesülés örömét mélyebben és tartósabban tapasztaljuk meg – legyen szó párkapcsolatról vagy barátságról. A házasság természetes része a szülői hivatás is. Ahogyan a házastársak teret adnak egymás személyes fejlődésének, ugyanúgy kell elengedniük gyermekeiket is, amikor azok önálló életre készülnek. Engedni kell, hogy saját útjukat járják, családot alapítsanak, és önálló egységet hozzanak létre. A leválás nem a kapcsolat megszakadása, hanem annak átalakulása: az egészséges kötődés lehetővé teszi az önállóságot. Az előadás tartalmas gondolatai és gyakorlati útmutatásai sok jelenlévő számára jelentettek megerősítést. A résztvevők olyan szemléletet és eszközöket kaptak, amelyek segítségével tudatosabban, érzelmileg gazdagabban élhetik meg házasságukat és családi kapcsolataikat.

Cseke Rita