A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában bajnok Csíkszentmártoni SE elnökével, Keresztes Szabolccsal és edzőjével, Tamás Attilával beszélgettünk a bajnoki cím hátteréről, a következő lépcsőfokokról és a csapat hosszú távú terveiről.

Keresztes Szabolcs, az együttes elnöke úgy látja, hogy a jelenlegi csapat méltó utódja a korábban szintén jelentős sikereket elért elődjének. Rövid pályafutásuk alatt máris sikerült bizonyítaniuk, és elmondása szerint a csíkszentmártoni labdarúgás fényes jövő elé néz.

– Kérem, meséljen a labdarúgáshoz fűződő viszonyáról.

– A 2000-es évek elején kezdtem focizni, nem voltam nagy tehetség, de nagyon szerettem a játékot, megvolt bennem az ambíció és a kitartás. Sajnos 25 évesen egy sérülés megtörte a sportolói pályámat. Két év kihagyás és rehabilitáció után visszatértem, de folyamatos hiányérzet volt bennem, mert nem tudtam úgy segíteni a csapatot a pályán, ahogy szerettem volna. Rá kellett jönnöm, hogy inkább a pályán kívül kell előre mozdítanom a csapat szekerét.

– Hogyan alakult újjá a Csíkszentmártoni SE?

– A Covid idején a korábbi csapat megszűnt, és 2022-ben, amikor újraindult a körzeti foci, már nem neveztünk be a bajnokságba. 2023-ban döntöttünk úgy, hogy újra megpróbáljuk összerakni a csapatot, kizárólag helyi és községbeli játékosokkal.

Nem voltak elvárásaink, csak az volt a cél, hogy összeszokjanak a srácok, és újra célt adjunk a közösségnek futball szempontból is.

A mostani bajnoki címet megelőzően utoljára 1997-ben nyertünk körzetit, akkor öt szentmártoni volt a csapatban. Az elmúlt szezonban kizárólag helyi játékosok alkották a keretet, 26 fővel indultunk, két edzővel, egy csapatorvossal, a szervezést én vittem elnökként.

Az első év tanulóév volt, de jól sikerült. A 2024–2025-ös idényre a játékosok egyhangúlag megszavazták, hogy kell egy edző. Fontos volt, hogy kívülálló legyen, ne legyen kapcsolata a csapattal, így került hozzánk Tamás Attila, akinek hatalmas tapasztalata van a labdarúgásban.

– Mit jelent ez a bajnoki cím, vezetőként, és szentmártoniként?

– A szezon felénél eldöntöttük csapaton belül, hogy meg kell nyerni a bajnokságot – ez volt az egyértelmű célkitűzésünk. Hihetetlen, de összejött, és ez óriási örömöt okozott mindenkinek, aki benne volt. Őszintén bíztam a fiúkban, de nem gondoltam, hogy tényleg meglesz. Szerintem senkiben nem volt annyi ambíció, mint a srácokban. Az elismerés őket és a stábot illeti, de fontos kiemelni: háttérmunka nélkül senki nem léphet pályára. Én is kaptam sok elismerést, ami nagyon jól esett, és érzelmileg is megérintett.

A mi csapatunkban nincs B- vagy C-divíziós játékos, és nincs tapasztalt veterán sem, aki motiválná a fiatalokat. Mégis, valami olyan történt Szentmártonban, ami tényleg meghatározó és felemelő pillanat volt – éppen, hogy nem sírtunk.
Amit mindenképp szeretnék hangsúlyozni:

ezt a bajnoki címet nemcsak az a harminc ember nyerte meg, hanem egy közösség. Akik mellénk álltak anyagilag, szellemileg, fizikailag is. Volt, hogy a legmesszebbi meccsünkre 80-an jöttek el. Ez megérinti az embert – akár a pályán van, akár mellette.

Sokszor együtt utaztunk a szurkolókkal, és ez összerázta a csapatot a közösséggel, miközben a csapat maga is közösséggé vált. Természetesen nem volt könnyű: sok nehézséggel szembesültünk, nagyon nehéz szezon volt, de megérte – meglett a munkánk gyümölcse.

– Mi volt a legfontosabb tényező, ami ide vezetett, hogy végül sikerült megnyerni ezt a bajnokságot?

– Szakmailag fejlődnünk kellett, ebben Tamás Attila munkája kulcsfontosságú volt. A rendszeres edzések és a morális hozzáállás rengeteget számított. A fiúk tisztelik az edzőt, figyelnek rá, ez sokat jelentett. Volt pár tapasztalt játékosunk is, akik vezéregyéniségek lettek, ez segítette a fiatalokat motivációban. Emellett vezetőként figyeltünk a részletekre: már bajnoki cím nélkül is próbáltuk különlegesnek éreztetni a játékosokat – például a pályára kísérő juniorokkal, bemutatással, odafigyeléssel.

Sikerült olyan körülményeket teremtenünk, ami segítette a jó teljesítményt: edzőteremet, felszerelést, zuhanyzós öltözőt biztosítottunk a játékosainknak, ami egyáltalán nem jellemző ezen a szinten. A fiúknak csak dolgozniuk kellett és élvezni a játékot.

Fontos volt az is, hogy mindig megadtuk az ellenfeleknek a tiszteletet, és úgy érzem, ezt vissza is kaptuk: elismerik és tisztelik, amit elértünk.

Rengeteg támogatónk van, és közösségi szinten is mindenki a magáénak érzi ezt a sikert. Ez a bajnokság egy nagy család győzelme. A foci közösségformáló ereje óriási lett Szentmártonban – sokan jönnek, akiknek korábban közük sem volt a focihoz. Rájátszásos meccseinken 300-nál is többen voltak a nézők, ami ezen a szinten hatalmas dolog.

– Ha ki kellene emelni egy mozzanatot a szezonból, melyik lenne az?

– Egyértelműen a tavalyi bajnok, Gyimesbükk elleni meccs. Már előre tudni lehetett, hogy aki azt megnyeri, az lesz az idei bajnok – és nekünk sikerült. Vért izzadva, de győztünk. Számunkra ez olyan jelentőséggel bírt, mintha legalább hat pontot szereztünk volna.

– Mi volt a legnagyobb nehézség és kihívás, amivel szembe kellett néznie vezetőként?

– A legnagyobb nehézség az volt, hogy nem volt segítségem, szakmai gyakorlatom. Saját bőrömön tapasztaltam meg mindet, elmentem, és kitapostam a saját utamat, mindent nekem kellett feltérképezni ebben a munkában.

A láthatatlan része is legalább annyira fontos, nagyon sok a bürokrácia, amit nem lát senki, de el kell végezni, mert másképp nem működhet a csapat.

Sokat pályáztunk tavaly és idén is, amiket meg is nyertünk. Szakmailag még rengeteget kell tanulnom, szeretnék fejlődni a pályázatok szempontjából is, mert egy külföldi kirándulásra, vagy edzőtáborra stb., forrásokat kell teremteni.

– Milyen hosszú távú céljaik vannak?

– Hosszú távon az a célunk, hogy ősszel elinduljunk a megyei bajnokságban, mert a srácoknak, főleg a nagyon fiataloknak kell a kihívás. A negyedik liga új szintet jelent: jobb pályák, ismeretlen csapatok, fejlődési lehetőség. Anyagilag többet igényel, főleg az utazások miatt, de ez az én feladatom.

Azt tapasztaltam, hogy amikor együtt utazik a csapat, sokkal jobb a teljesítmény, ez nagy motiváció.

A jó szereplés kulcsa a fizikai felkészültség: ha valaki a 95. percben is úgy fut, mint a 30.-ban, az a meccset eldöntheti. Technikailag nem tudom, mennyit fejlődünk, de erőnlétben kell előrelépni, mert a megyei szint magasabb, sok az öregróka, és csak felkészülten tudunk helytállni.

– Mire van szükségük a fejlődéshez, akár a támogatóik részéről?

– Az eddigi támogatóinknak köszönjük szépen a hozzájárulásukat, úgy gondolom, hogy megszolgáltuk a bizalmat. A bajnoki címmel sikerült letennünk valamit az asztalra. A továbblépéshez viszont még több támogatásra lesz szükségünk – nemcsak anyagira, hanem játékosokra is. Kell egy bő keret, mert egy sárga lap, eltiltás vagy családi esemény nagyon meggyengítheti a csapatot.

Szentmárton jelenleg egy kincses bánya, ami a játékosokat illeti. Most van egy olyan generáció, akik barátok, haverok, és ez rengeteget hozzá tud adni a teljesítményhez. Ha ez a mag itthon marad, akkor sikeresek lehetünk a jövőben is. A legnagyobb kihívás az elvándorlás.

A szentmártoni focinak szép múltja van, van egy még szebb jelene, és lehet egy sokkal szebb jövője is. Én így látom.

Tamás Attila, a Csíkszentmártoni SE edzője kiemelte, hogy jó úton haladnak, és az elért eredményekben a csapat egésze kivette a részét.

– Hogyan értékeli a győzelmet, amit sikerült elérni a Szentmártonnal?

– Úgy érzem, mostanra kovácsolódtunk igazi csapattá, és a csapategység volt az erőnk. Nem volt olyan, aki nagyon kimagasló teljesítményt nyújtott volna, hanem együtt értük el ezt a sikert. Az alapszakaszt csak a hatodik helyen zártuk, ezért nem is gondoltuk, hogy ilyen jól fog sikerülni a rájátszás. Öt győzelem és három döntetlen – innen nézve páratlan siker. Én csak gratulálni tudok a fiúknak. Örülök, hogy ilyen úton haladunk, de ahhoz, hogy szebb és jobb eredményeket érjünk el, még többet kell dolgoznunk.

– Az elnökük, Keresztes Szabolcs úgy látja, hogy nagyon jó baráti társaság kovácsolódott és érett egy csapattá. Ön is ebben látja a siker kulcsát?

– Kétségkívül, mondtam is a fiúknak, hogy addig, amíg úgy lehet nevezni a csapatot, hogy banda, addig nincsen siker, akkor viszont, amikor csapattá érik egy közösség, egy futballszerető társaság, akkor jönnek igazán az eredmények.

– Milyennek tartja ezt a csapatot, ha véleményt kell mondania róluk, illetve milyen őket edzeni?

– Vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba, mert nagyon fiatal a csapat: van hat tizenhét–tizennyolc éves, néhány huszonéves, két harmincvalahány éves és egy negyvenéves is – tehát nagyon fiatalok vagyunk.

Látom bennük a vágyat, hogy feljebb lépjünk, látom, hogy szeretnek dolgozni, és megértették, hogy csak munkával lehet eredményt elérni.

Pozitívan ítélem meg a hozzáállásukat, főleg, hogy amatőr futballról beszélünk. Folyamatosan buzdítottam őket az edzésekre, mert csak így léphetünk előre.

A többi csapatban sok képzett játékos van – az FK-tól eljött, ott edzett gyerekek, akik 7–10 évig is játszottak –, ők már tudják a futballt. Nekünk az a büszkeségünk, hogy csak csíkszentmártoni születésű gyerekek játszanak. Nyögvenyelősen indult, mert nem volt edzőjük, nem tudták, mit jelent az edzésprogram vagy a következetesség. Azt hiszem, amikor megértették, hogy csak munkával lehet előrelépni, akkor jött a változás.

Orbán László írása, megjelent a Székely Sportban, 2025. Június 30-án.