Lakosság

A falu lakossága.

Csíkszentmárton az alcsíki medence egyik legnagyobb községe. A fennmaradt történelmi okmányok bizonysága szerint tiszta székely. Ezt a jellemző vonását mindmáig megőrizte. Az utóbbi száz esztendő statisztikai adatai szerint – nagyobb számba más eredetű nép is bekerül a lakosság közé, de ezek huzamos, nemzedékre terjedő jelenlétéről nem tudunk. Igaz ugyan, hogy a székely katonarend felbomlása, a feudális viszonyok megerősödése, a nemesség szerepének megnövekedése, a vagyoni helyzet gyökeres változása, idegenből ideköltözött zsellér és szolganépséget kevert a lakosság soraiba, de ezek jó része nem volt idegen elem, csak máshonnan származott. Szentmárton tehát székely falu, a szó teljes értelmében.

A falusi lakosság létszámára vonatkozó történelmi adatok foghíjasak. A fennmaradt összeírások kapukra (nagy családok) javarészt tehát az adóztatási egységekre vonatkoztak, a családfők szerinti számbavételnek sem tekinthetők, az 1602 Básta féle összeírás, katonai jellegű, az 1614-es, 1619-es, 1685-ös lustra. Ezek vizsgálatából is sok érdekes következtetésre juthatunk mindenek előtt a családnevek előfordulását véve alapul.
Szentmártonban 1602-ben a legnépesebb családnevek: Kovács-8, Részeg-7, Balázs, Bencze, Máté-6, Füstös, Hozó-5, Balogh, Both, Bocskor, Demeter, Farkas, Kedves, Szász -3, Dienes, Kajtsa, Márton, Mátyás, Molnár, Nagy -2, illetve
Csekefalván: Darvas -5, Veress -4, Csaba, Miklós, Sántha -3, Füstös, Gál, János, Lacz, Lukács, Vitos -2.
Megfigyelhető, hogy a gyakori nevek nem keverednek falvanként, mindez a nagycsaládok szerves települését tükrözi.
Az 1614-es Bethlem lustra szerint a leggyakoribb családnevek:
Szentmártonban : Balázs, Részegh -7, Bencze, Kovács -9, Füstös, Hozó -5, Bocskor, Both, Demeter, Farkas, Kedves -3, Balogh, Dienes, Kajtsa, Mátyás, Nagy, Pál -2,
Csekefalván: Darvas -7, Bodó, Fodor, Lacz, Veress -5, Vitos -4, Csaba, Sántha -3, Debreci, Gál, Gáspár, Gergely, György -2.
A két faluban vegyül a Debreci, a Füstös, a Kovács, a Gergely név, ritka a szomszédos faluközösségekből áttelepült székely család is. Idegen vagy idegenből jött csak a szolgák és zsellérek között található, de ezek időszakosan tartózkodnak a községben (Fisaki, Hunyadi, Kresztina, Polány, Duda, Ajtonyi illetve Czipe, Bacgnyi, Rez) Néhány olyan bejegyzés is előfordul, amely népi eredetre vonatkozik (Szászfi, Oláh, Polák).

A község lakosságára vonatkozó hiteles statisztikai adatok az 1910-évi népszámlálásból ismerjük.

Anyanyelv szerint

Csíkszentmártonban: jelenlevő összesen 1034 fő - magyar 1028 fő , német 2 fő, oláh 3 fő, egyéb 1fő
Csíkcsekefalvában: jelen levő összesen: 1267 fő - magyar 1262 fő, német 3 fő, oláh 2 fő,

Vallás szerint

Csíkcsekefalvában: római katolikus 1196-, görög katolikus 15-, református 47-, ágostai 4-, görögkeleti 3-, unitárius 1-, izraelita 1 fő
Csíkszentmártonban: római katolikus 973-, görög katolikus 10-, református 34-, ágostai 2-, görögkeleti 13-, unitárius 1-, izraelita 1 fő

Külön figyelmet érdemelnek a községre vonatkozó 1930-as adatok

Anyanyelv szerint

Csíkcsekefalva: jelenlevő összesen: 1128 fő, román 35-, magyar 1091-, német 2 fő
Csíkszentmárton: jelenlevő összesen: 1420 fő, román 142-, magyar 1168-, német 28-, orosz 1-, rutén 1-, zsidó 76 fő

A gyorsabban polgárosodó Szentmárton lakosság létszáma elkerülte a Csekefalvit. Az úzvölgyi fafeldolgozó egységhez számos idegen vállalkozó, tisztviselő és munkás érkezett. Ezek nem tekinthetők állandó lakosoknak. A vállalatok megszűntével többségük el is költözött. Sajnos a község gazdasági nehézségei fokozták az elköltözést, a kivándorlást. A román nagyvárosok vonzották a székely iparosokat, az építőmunkásokat, a nagybojári birtokok az időszakos mezőgazdasági munkást, a nagypolgárság a fuvarost, háztartási alkalmazottat.
A 2002-es népszámlálási adatok a következő képen alakultak
Összlakosság : 2351 lakos ( 1226 nő, 1125 férfi)
Csíkszentmárton – 1188 lakos ( 618 nő, 570 férfi)
Csekefalva - 1163 lakos ( 608 nő, 555 férfi)

Nemzetiség szerint: 2247 magyar, 25 román, 79 roma (cigány)
Vallás szerint: 2249 római-katolikus, 40 református, 43 vallásnélküli, 19 ortodox

A 2012-es népszámlálás adatai
Összlakosság: 2315 fő, amelyből Csíkszentmárton 1189, Csekefalva 1124 fő és Úz- völgye 2 fő.
Az összlakosságból 26 fő román nemzetiségű, 2288 fő magyar nemzetiségű, és egy fő más nemzetiségű.
Felekezeti megoszlás szerint: az összlakosságból 2210 fő római katolikus, 41 fő református, 21 fő ortodox, 7 fő unitárius, 2 fő görög katolikus és fő vallás nelküli.